A GeniaNet Oktatási és Tanácsadó Betéti Társaságot azzal a céllal hoztuk létre 2004. május 1-én, hogy elsősorban az antik nyelvek oktatását és az antik szövegkiadásokat támogassuk.

A 2006-ban megalakult GeniaNet Kiadónknál tudományos munkákat és kortárs-szerzők műveit jelentetjük meg hagyományos és elektronikus formában.

A GeniaNet tudományos és szépirodalmi kiadó

1. A Kiadó megalakulása, profilja és működése

a) Előzmények

A Pécsi Tudományegyetem Ókortörténeti és Régészeti Tanszékén, még 2002-ben a Dr. Kiss Magdolna vezetésével létrehozott hallgatói-oktatói team indított egy VIVARIUM FONTIUM nevű forráskiadvány-sorozatot. Elsősorban későantik, koraközépkori források magyar nyelven történő, bőséges magyarázatokkal, tanulmányokkal ellátott kiadása volt a céljuk.

A Iordanes: Getica. A gótok eredete és tettei (Kiss Magdolna gondozásában. Pécs, 2002.) sorozatindító kötet mintájára olyan további munkákat terveztek, melyek hiánypótló jellegüknél fogva, főként az egyetemi oktatásban tankönyvként, segédkönyvként, szöveggyűjteményként használhatóak. Ugyanakkor a választott témák, illetve az egykorú szerzők olvasmányossága, kuriozitása miatt a tervbe vett egyes kötetek nemcsak a szűkebb szakmabeliek, hanem a nagyközönség érdeklődésére is számítanak. Anyagi és egyéb okokból a kérdéses sorozat azonban elakadt.

b) Hivatalos megalakulás

A VIVARIUM FONTIUM sorozat további köteteinek kiadására a GeniaNet Kiadó vállalkozott, sőt a 2006-től működő fiatal pécsi kiadó létrejöttének elsődleges célja éppen a VIVARIUM FONTIUM sorozat támogatása volt.

c) Profil

A Kiadó — megőrizvén fő arculatát: az oktatásban hasznosítható tudományos munkák terjesztését — a mai magyar szépirodalmat és a felsőoktatás humán szakos hallgatóinak-oktatóinak, valamint kutatóinak publikálási lehetőségeit is támogatni kívánva, azóta két másik könyvsorozatot indított útjára. A megjelenésre szánt munkák legjobbjait pályázati úton kívánta kiszűrni. A 2007-es év decemberében, valamint a 2008-as év végén írt ki e célból pályázatokat. A Kiadó az eddigi három sorozatában egyaránt jelentetett meg mind hagyományos, mind elektronikus könyveket.

d) Könyvterjesztés

A könyvek terjesztését a GeniaNet Kiadó elsősorban saját web-shop-jában, továbbá a hagyományos könyvterjesztői hálózattal kötött szerződés segítségével, valamint könyvesboltokban végzi.   e) Fontosabb események e/1. Pályázatok: 2007: Szépirodalmi pályaművek, 2008: „Dissertationes 2009”.   e/2. Író-olvasó találkozó: A 2008-as évet a Kiadó egy sikeresen megtartott író-olvasó találkozóval zárta, melyet a 2007-es pályázatának nyertes szerzője, Juhász István számára szervezett Pécsett a Művészetek Házában.

2. A sorozatokról:

I. VIVARIUM FONTIUM ISSN 1588-4422
Sorozatszerkesztő: Horváth Szilvia — Kiss Magdolna, Sorozattervező: Matthias H. Rauert

Későantik és kora-középkori forráselemző munkák, forráskiadványok, szöveggyűjtemények (többnyire latin-magyar nyelven) hagyományos és hálózati formában.

II. MAI MAGYAR IRODALOM ISSN 1789-9656
Sorozatszerkesztő és tervező: Kiss Magdolna — Bicskei Zsolt 

Kortárs magyar szerzők szépirodalmi, vagy tudomány-népszerűsítő munkái, továbbá idegennyelvű kortárs szépirodalom magyar fordításban. Hagyományos és hálózati formában.

III. DISSERTATIONES SCIENTIARUM VARIARUM ISSN 2062-3143
Sorozatszerkesztő és tervező: Matthias H. Rauert

Jelentős tudományos eredményt felmutató és az oktatásban is jól hasznosítható szakdolgozat, diákköri dolgozat, doktori disszertáció megjelentetése, hagyományos és hálózati formában.