Intercisa, Pannonia, illetve Pannonia inferior keleti limesének egyik fontos katonai központja Dunaújváros, a korábbi Dunapentele területén fekszik. A katonai tábor, később igazi erődítmény a mintegy 60 méterrel a Duna fölé magasodó löszfennsík keleti szélén épült. A hely kiválasztásánál fontos szerepet játszott az a tény, hogy a fennsík, az Öreghegy északi lábánál több patak torkollik a Dunába, amely biztosította a vízi kapcsolatot. Az erőd körül, elsősorban a fennsík területén alakult ki a polgári település az azt övező temetőkkel.

Az Intercisából ismert feliratok száma jelenleg 257, az építészeti és domborműves kőemlék száma az ötszázat is meghaladja. Az utóbbiak közül kiemelkednek a mitológikus domborművek, amelyek eredetileg sírépítmények díszítő elemei voltak.

Elfogadva az intercisai kőemlékek túlnyomórészt helyi eredetét nem lehet nem észrevenni, hogy ezek száma és minősége számos pannoniai város és település kőanyagáét többszörösen meghaladja, és Magyarország területén csupán Aquincum és Brigetio kőanyagával mérhető össze. Különösen Intercisa orientális rétege, a katonai társadalom, a helyi és bevándorló elemek aránya vizsgálható eredményesen az itt előkerült kőanyag elemzése révén, de a vallási élet szempontjából is számos kivételes jelentőségű feliratot lehet olvasni. A feliratok legnagyobb része a 2–3. századból, azon belül elsősorban a Severus korból származik. A 3. század közepétől kezdve, mint mindenütt, úgy Intercisában is megtörik a korábbi lendület, a politikai és gazdasági krízis hatására egyre kevesebb kőemlék készül, majd megszűnik. A legkésőbbi kőemlékek a tetrachia korából származnak.

Az Intercisa feliratai a település legújabb, legteljesebb anyagát tartalmazza. A korábbi feldolgozásokhoz képest nemcsak még több feliratot, hanem azok mindmáig legalaposabb feldolgozását is nyújtja epigráfiai szempontból. A feldolgozás módját a Corpus inscriptionum Latinarum kritériumai határozták meg, hiszen a mű CIL-szabvány szerinti, latin nyelvű változata Berlinben fog megjelenni.

Az egyes tételek leírása a következők szerint történik:

1 – a kőemlék leírása, lelőhelye, őrzési helye, leltári száma;
2 – a felirat pontos átirata;
3 – a kőemlék fényképe;
4 – szövegolvasási, kiegészítési variánsok felsorolása és elemzése;
5 – epigráfiai és történeti kommentár;
6 – keltezés.

Európában ma már több száz ókeresztény épületemléket ismerünk. Sopianae esetében az építészeti fejlődés temetői vonalának lépcsőfokait láthatjuk:

• A 4. század közepe táján épült Korsós sírkamra ókeresztény temetőrészen fekszik, de festményein még nem láthatók az ókereszténység jelképei és felszíni memoriaépülete is görög típusú „kistemplom”.

• A 4. század végén épült I. számú (Péter-Pál) családi sírkamrába már ereklyéket helyeztek, falaira bibliai jeleneteket festettek és közvetlen közelében ott áll egy valószínűsíthető mártír emlékhely (V. sz. sírkamra). Ugyanakkor a sírkamra felszíni emléképülete mégis a pogány eredetű halotti megemlékezések továbbélését tükrözi.

• Néhány évvel később, a pécsi Ókeresztény Mauzóleum fölé kimondottan keresztény közösségi- és zarándokszertartásokra alkalmas temetői emléképület került.

• A helyi fejlődés utolsó fázisaként a Cella Septichora épületét már a Pécsről ismert legnagyobb ókeresztény rituális térnek tervezték, de befejezni a hunok érkezése miatt nem volt idejük.

A helyi jelentőség mellett tehát az épületek ilyen sorrendben való értelmezése bemutatja a rítusbeli és architekturális fejlődés folyamatát, aminek révén az európai egyházi építészet történetének nagyobb kontextusába kerülnek. A letűnőfélben levő pogányság rítuselemeinek adoptálása, az eretnek tanokkal való polemizálás és az antik  lozó ai eszmék krisztianizálása mind-mind megjelenik az épületek változásaiban, így érthető meg az a gyökeres váltás, ahogyan a pogányoknál még nem közösségi helyként működő szentélyek a keresztény sírépítészet és zarándokhelyek kialakulása során az új vallás hívőinek tömegét befogadó temetői építmények, majd a bazilikák a városokba bekerülve istentiszteleti helyek lettek a Birodalom területén. A háztemplomok fejlődése mellett ez Európa keresztény épületeinek, bazilikáinak eredete, melyek a korai középkortól már városszervező központi helyként, plébániatemplomként majd katedrálisként is jelentőssé váltak. A korai keresztény rítusokban pedig a vallási intolerancia mellett nagymértékű elfogadás is nyomon követhető.

E 4–5. századi vallási sokszínűség fogódzókat adhat mai világunk megértéséhez: hogyan jöttek létre a keresztény rítusok, tanok és szokások valamint milyen más régi-új nézetekkel polemizáltak akkor és ma is.

A könyv értékes része a katalógus. Konkordancia-táblázatban egységesíti az eddig előkerült temetői építmények számozását. Olvashatunk az építmények bemutatásáról, rekonstrukciós lehetőségeiről és feltételezett rendeltetéséről, valamint a falfestményekről, mozaikokról és szarkofágokról is. Leírásuk lehetőséget ad az egyes jelenet-típusok és festmény részletek külön-különvaló vizsgálatára, összehasonlítására. Végül megismerhetjük e temetői építmények római kor utáni kalandos sorsát egészen napjainkig.