Ez a kötet nem évfordulóra készült. Nem is generációs bemutatkozás: szerzői és szerkesztői között egyaránt szerepelnek tapasztalt, fokozatokkal rendelkező kutatók-oktatók és doktoriskolai hallgatók. Középpontjában nem egyetlen problémakör áll. Sokkal inkább azt kívánja a munka egyik termékeként bemutatni, milyen sokágú kutató- és publikációs munka folyik a Pécsi Tudományegyetemen Balkán-történeti kérdésekről, illetve milyen külső erőket mozgatnak meg a PTE-hez különböző módon kapcsolódó munkacsoportok, többek közt ebben a témakörben is. A legfőbb előzmény az egyetemen működő Történész Céh Egyesület szervezte „Ablak a Balkánra” konferenciák sorozata. Az itt közölt tanulmányok egy része is innen származik. A kötet kezdeményezőinek, szervezőinek, szerkesztőinek egyik legfőbb szándéka az volt, hogy a balkáni problémákat igyekezzenek interdiszciplináris megközelítésben tárgyalni. A szerzők listáján szerepel az egyetemmel kapcsolatban álló külföldi kutató, levéltáros, kultúrantropológus, szociálpolitikai elkötelezettségű szerző, de a történészek is élnek a rokontudományok eszközeivel. A politikatörténet mellett helyet kap például a viselettörténet is, az éppen csak tegnapi (a Balkán-konfliktusok éveiben született) új katonai egyenruhák tükrében; megjelennek az égető menekültprobléma balkáni sajátságai. Az Oral history műfaját érdekesen képviselő forrásközlést is olvashatunk. Két írás is foglalkozik Európa legfiatalabb állama, Macedónia ritkán tárgyalt 20. századi történetével, egyikük alkotmányjogi szempontból. A külpolitikai témák azt tükrözik, hogy bár a Balkán államai napjainkban sem tartoznak a világpolitikát alakító fő tényezők sorába, területük a század folyamán mindvégig a nagyhatalmak nemzetközi küzdelmeinek fontos színtere maradt. A görögországi angol jelenlét (1940–1945), a Bor-i rézbánya mellett létesített német koncentrációs tábor, Albánia felszabadulásának új szemszögű, ellentmondó megítélései éppen ezt példázzák.

    Az utóbbi tizenöt évben furcsa felhangot kapott a „balkanizálódás” kifejezés, amellyel valaha egy régió etnikai, vallási, nyelvi alapon bekövetkező területi felaprózódását jellemezték, ha mégoly messze volt is Délkelet-Európától. (Olyasmi ez, mint a „latinamerikanizálódás” jelzője, amelyet legutóbb éppen némely Kelet-Középeurópában található államok gazdaságára kezdtek alkalmazni.) De vegyük komolyan: a Balkán-félsziget nemzetközi jogilag elismert államainak száma 1990 óta megkétszereződött (még ha Bosznia-Hercegovinát szilárdan egyetlen államnak tekintjük is, és nem vesszük figyelembe Koszovó távlatilag bizonytalan helyzetét). Ám amióta Csehszlovákia és a Szovjetunió is részekre hasadt, a kifejezés érvényessége aligha ér véget a Drávánál és a keleti magyar határnál. Történeti visszapillantásban pedig elgondolkodhatunk azon: vajon valóban a térség népei és elitjeik hajlottak-e különlegesen a „balkanizálódásra” vagy sokkal inkább a nagyhatalmak „balkanizálták”őket, saját mindenkori érdekeik szerint. S hogy van-e értelme pl. Jugoszláviát eleve „mesterséges képződménynek” tekinteni, vagy saját, a nemzetközi hatalmi játék által befolyásolt elitjei, az általuk választott állami keretek és következményeik tették végül fenntarthatatlanná. Legújabban pedig már azon is törhetjük a fejünket, milyen a Balkán, ha átlépheti az Európai Unió gondosan őrzött határait; hogy őt „európaizálják” vagy  ő fog „balkanizálni”.
    Óriási problémahalmaz ez, bizonyos mennyiségű, a hamu alatt továbbra is izzó parázzsal. Nyilván se egy, se tíz tanulmánykötet nem járhat a végére. Ám éppen ezért van nagy jelentősége az aprólékos munkának, amely a Balkán történetének vagy jelenének egy-egy látszólag csekély szeletét tárja föl, feltöltve ezzel valamely űrt, csökkentve a valós ismeretek hiányát.
    Az egybegyűjtött írások egyszersmind – sok más kiadvány és közlemény egyikeként – azt is példázzák, hogy hazánkban enyhülőben van a szomszédos országok története iránti, történetileg magyarázható, de valamennyi érdekelt fél számára hátrányos érdektelenség vagy előítéletesség. Van történeti folyóiratunk, amely nemrégen egyetlen számában négy jelentős új, délszláv témát tárgyaló könyvet ismertetett. Ez mindenképpen örvendetes, és folytatást igényel.