Előszó
Nem vagyok repüléstörténész, sőt, még csak történész sem. Tizenéves koromtól valami megmagyarázhatatlan
vonzalom fűz a repüléshez, és talán némiképp ez is hozzájárult ahhoz, hogy ez a könyv elkészülhetett.
Az érdem azonban nem az enyém, és szerző helyett szívesebben használnám az „összeállította”, vagy „szerkesztette”
kifejezéseket.
Dr. Pagáts Pál, a Nemzeti Bank pécsi fiókjának volt jogásza, évtizedeken keresztül gyűjtötte a fotókat, dokumentumokat,
levelek tucatjait írta itthon és külföldre, és a '90-es évek elejére összeállt a kép. Ennek ellenére nem talált kiadót az
elkészült műre, betegsége, majd halála a kiadást pedig végleg meghiusította.
Nem tudom, mi történt gyűjteményével, az évtizedek során megjelent publikációi azonban mellőzhetetlenek.
Ugyanezt,– a mellőzhetetlenséget – tudom elmondani Fehér Endre fotógyűjteményéről is.
Mégis, összefoglaló munka hiányában,az anyaggyűjtést elölről kezdve próbáltam felgöngyölíteni a szálakat.
Beszélgettem veteránokkal, gyűjtőkkel, az időközben elhunyt repülők hozzátartozóival,akiktől minden segítséget első
kérésre, önzetlenül megkaptam. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy nagy kedvvel álltam neki a munkának.
13-14 éves koromban kerültem először kapcsolatba a repüléssel, amikor „A repülés története” c. könyv a kezembe került.
Ekkor még nem tudtam, hogy a magyar repüléstörténet milyen jelentős személyiségeket. műszaki fejlesztéseket, és
felfedezéseket, találmányokat tudhat a magáénak, és természetesen azt sem tudtam, – mert akkor még nem is tudhattam
– ki volt v. belényessy Heppes Aladár, v. Molnár László, v. Szentgyörgyi Dezső, Mocsáry István, vagy éppen pécsiként
szomolnoki Pánczél Imre, és sorolhatnám oldalszám a neveket! A 60-70-es években „nem volt szerencsés” hőseinkről
beszélni és írni, hiszen még a hősi halott jelzőt is a hatalmat gyakorlók tudatosan megtagadták tőlük.
Mégis elindult valami.
Megalakult a Repülés Baráti Köre, ahol összejöttek az azonos érdeklődésű emberek, beszélgettek, cserélgették képeiket,
a magyar repüléstörténet alakjainak neve is egyre többször elhangzott, és megindult a makettezés. Egy-egy kiállítást is
meg lehetett már rendezni, ahol nem kizárólag a szovjet „győzelem fegyverei” szerepeltek. A „Repülés” és „Modellezés”
oldalain már fel-felbukkant egy-egy magyar gépnek a fényképe, háromnézeti rajza Punka György tollából, Winkler
Lászlónak pedig sorozatban, havonta jelentek meg cikkei a magyar hadi, forgalmi és mezőgazdasági gépekről a
„Repülés” c. korabeli folyóiratban.
1977-ben megjelent a Magyar Repülés Története c. könyv II. bővített kiadása, melyben már hadirepülőink hősiességéről,
kísérleteiről, harcairól is részletesen olvashattunk, bár még mindig „foghíjasan”, hiszen az „ideiglenesen” itt állomásozó
„Nagy Testvér” jelenléte azért a keleti fronti események leírását, és értékelését jelentős mértékben befolyásolta.
Ezt a könyvet – és első kiadását is – csak évekkel később sikerült beszereznem, és ma is könyvespolcom féltett kincsei.
Mint kezdő gyűjtő – figyelembevéve az elérhető anyagot is – mindenevő voltam. Később, ahogy egyre több publikáció jelent
meg a magyar repülésről, kezdett letisztulni a kép, és amikor véletlenül a kezembe került a kanadai Magyar Szárnyak
Évkönyv egy agyonolvasott, gyűrött, fénymásolt példánya, már egyértelmű volt, hogy mi lesz a gyűjtemény alapja.
Évekkel később ismerkedtem meg dr.Pagáts Pállal, majd Fehér Endrével, és jóval később a pécsi veteránokkal.
Könyvem gerincét a napi sajtóban megjelent cikkek, tanulmányok, hírek adják, és ez az oka a címválasztásnak is.
Talán soknak tűnik majd a szó szerint felhasznált idézetek száma, de nyelvhasználatuk, hangulatuk a korabeli életet
tükrözi, és ennek tükrében mindenfajta átfogalmazás, rövidítés csak csonkítás lett volna. Megbízható, visszakereshető
levéltári adatok hiányában tényleg csak „pillanatképek” szerepelhetnek könyvemben városunk
repüléséről. Ilyen megbízható, dokumentálható forrásanyagot mindössze a Baranya-Pécs Aero Club, illetve a pécsi IV.
„vörös kakas” közelfelderítő század vonatkozásában találtam a Baranya Megyei Levéltár, illetve a Hadtörténeti Intézet
archivumában, továbbá dr. Balla Tibor alezredes Úr, az Osztrák Hadilevéltár mellett Működő Állandó Magyar Levéltári
Kirendeltség kirendeltségvezető-helyettese küldött eredeti szolgálati kartonmásolatokat kérésemre a k.u.k. légierőben
repült pécsiekről.
Az első kötet elkészítéséhez a következő személyektől kaptam jelentős segítséget: Fehér Endre, ifj. Winkler László, prof.
Dr. Varga Csaba.
Kaptam képeket és dokumentációt mint hozzátartozótól Farkas Zoltántól is. Halála előtt sokat segített a pécsi
közlekedéstörténet kutatója, Kercza Károly. Kutatásai alapján információval, adatokkal, képekkel segített Punka György,
Becze Csaba, Dávid Ferenc, Jánkfalvy Zoltán, Nagy Gábor. Családi fotóinak felhasználásával segített néhai Mórász Mihály
volt pilóta családja. Zsille Péter és Zsák Ferenc saját gyűjteményük adataival, képekkel, információkkal támogatták
munkámat. Jávor László ugyancsak képekkel segített.
Köszönettel tartozom a Baranya Megyei Levéltár és a Baranya Megyei Könyvtár Helytörténeti Részlege dolgozóinak,
valamint a Várostörténeti Múzeumból Gál Évának és Pásztor Andreának is, akik ugyancsak segitették munkámat.
Külön köszönöm Winkler Lászlónak, hogy Édesapja, és saját – kiemelkedően jelentős – gyűjteményéből a pécsi
vonatkozású képeket időt, és energiát nem kímélve kiválogatta, és rendelkezésemre bocsátotta, és emellett a könyv
lektorálását is elvállalta. Ugyanígy külön köszönöm özv. dr. Pagáts Pálné, özv. Czigány Endréné és Kovátsné Marosújvári
Zsófia segítségét, és hozzájárulását ahhoz, hogy férjük,illetve édesapja korábban publikált cikkeit, tanulmányait,
fényképeit, visszaemlékezését felhasználhattam. Nem hagyhatom ki Liptai Irént Liptai Miklós barátom özvegyét, és leányát
Nikolettát sem, hiszen Miklós halála után teljes gyűjteményét rendelkezésemre bocsátották!
Külön örömmel tölt el, hogy a kiadást is egy pécsi cég, az OPUS Kiadó tette lehetővé a nyomtatással. Ezt is köszönöm.
A kötetben sok esetben először publikált képek adják a könyv megjelenésével egyidőben megnyíló pécsi időszakos
repüléstörténeti kiállítás anyagának jelentős részét is.
A kötet elejére választott idézet azt hiszem e fenti felsorolással válik érthetővé. Ilyen mennyiségű, és azonnali, önzetlen
segítség nélkül semmi esély nem lett volna e könyv megjelentetésére.
A témaválasztást egyértelműen a város, – Pécs – határozta meg. A könyvben olyan személyek is felbukkannak, olyan
események is megemlítésre kerülnek, akik, vagy amelyek nincsenek szoros kapcsolatban helytörténetünkkel,
összefüggéseiben azonban elválaszthatatlanok a várostól. Így például nyilvánvaló, hogy nem lehet óceánrepülőinket
kihagyni, hiszen Endresz Györgyről utcát neveztek el 1932-ben, és ezt, – jóllehet az ország több városában is módosították,
mondván, hogy repülése irredenta célokat szolgált – Pécsett mindvégig megtartották. Ez volt a repülőtérre vezető út. Nem
mellőzhető Bánhidi Antal, Rotter Lajos előadása, vagy éppen a pécsi Pius gimnáziumban érettségizett Tasnádi László,
vitorlázó repülésünk jelentős alakja sem.
Ennek megfelelően megpróbáltam minden olyan adatot, személyt, eseményt összegyűjteni, akiknek, és amelyeknek
bármi köze is volt városunkhoz. Tudom, hogy nem lesz hiánytalan, és hibátlan e könyv. Sok esetben csak másodlagos –
napi sajtó – sőt harmadlagos- szóbeli közlések, visszaemlékezések- forrásból meríthettem anyagot.
Mégis, kérem olvassák szeretettel e könyv sorait – szereplőinek ez volt, és sokuknak ma is ez az élete! –, melyben
reményeim szerint egy nem is olyan kisváros repülőmúltját foglaltam össze az első, közel 60 éves időszakról, és kérem,
legyenek elnézőek az esetleges hiányok miatt, amiket az eltelt évek során eltűnt, megsemmisült, vagy fel sem jegyzett
források hiánya miatt már nem lehetett pótolni.
Pécs, 2008. március
A szerző
„Ha együtt tartanánk régi jó eleink szokásai szerint,
és egymásnak segítésére, elõmenetelére sietnénk, más állapotban volna országunk.”
Zrínyi Miklós
