[62]. Constantinopolis megalapításával egy olyan új központot akart létrehozni, mely földrajzi fekvéséből következően a birodalom politikai és katonai súlypontját képezheti, mivel Róma ezen  szerepét körülbelül a katonacsászárok óta elvesztette. Az építkezés Licinius legyőzése után rögtön megkezdődött, és 330 május 11-én szentelték fel ünnepélyesen a várost (Chron. min. I 233., v.ö. Demandt 1989. 75., 392. Zosimos (2.31.3.), Euagrios (2. 2684 C-D) és Sozomenos (H.E. 2.3.4.) arról számol be, hogy Constantinus, a saját költségén lakásokat építtetett a szenátoroknak és udvari hivatalnokoknak, illetve pénzt adott nekik, hogy építkezzenek. Zosimos szintén kritizálja Constantinust rendkívüli pénzpocsékolása miatt (Zos. 2.32.1., v.ö. König 1987. 171.). Constantinus reformja és a második senatus felállítása következtében, melynek létszáma kezdetben 300 volt, a szenátori rendű személyek száma jelentősen megnövekedett a birodalomban. Alföldy 1996. 119.  

[63]. A 332-ben (Chron. Min. I. 234. 332-es évhez) bekövetkezett gót-római háború legjobb forrása Anonymus munkája. A szarmaták a Bánát birtoklásáért az őket ért gót támadás miatt, és a feltehetően 322/23 óta fennálló szövetség értelmében Rómához fordultak segítségért. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy ezt azonnali katonai támadás követte, melyet feltehetően nem személyesen Constantinus, hanem fia II. Constantius vezetett. Barnes (1981. 79. 134.j.) szerint Constantinus személyesen vezette a harcot, a caesar kifejezést az Origo szerzője "in a nontechnical sense" használja. A háború az Origo elmondása szerint az év elejére esett, a római-szarmata győzelem napja pedig április 20. (PRK 1990. 47., Vaday 1988-89. 208. Eusebius chron. 233c ) Barceló; Schulz

[64]. Az Ariaricus királlyal kötött szerződésre vonatkoztatja a kutatás Iordanes következő sorait:"...Gothorum interfuit operatio, qui foedus inito cum imperatore quadraginta suorum milia illi in solacio contra gentes varias obtulere; quorum et numerus et militia usque ad praesens in re publica nominatur, id est foederati." (Get. XXI, 112.) A 332-es szerződés alapján Constantinus a birodalommal most már szomszédos gótokat szintén fizetség fejében a rómaiak számára katonai segítségnyújtásra kötelezte. A szöveg szerint ebből a 40000 főből alakítottak ki katonai egységeket, amelyeknek az elnevezése, de csak az elnevezése!, a foederati a 6. században is továbbélt. V.ö. Wolfram 1990. 68: "  Ez a 332-ben létrehozott egyezmény további vitát váltott ki, hogy a foederati státusszal a gótok a birodalom részeivé (Reichsangehörigkeit) váltak-e. A vita abban a vonatkozásban is fontos, hogy Dacia feladását a rómaiak Aurelianus idején véglegesnek gondolták, vagy Constantinus idején legalábbis jogilag még a birodalom részeként számoltak vele. Erről és a Reichsangehörigkeit-fogalmáról lásd Chrysos 1973. 52-, ezzel szemben Stallknecht 1969. 18-, Barceló 1981. 54, 114, Wolfram 1990 71. A szerződés részletes elemzése Schulz 1993. 32-, újabban a kérdéshez Kiss 1998. 217-. Annyi biztos, hogy a gótok is, mint minden más szomszédos néptörzs bizonyos mértékig függtek a Római Birodalomtól, ahogy ez szokásban volt Róma és a vele szövetségben lévők között. Másrészt a határon kívül élő foederati különösen a 4. század folyamán egyre nagyobb szuverenitással rendelkezett, ami lényegében teljes bel- és külpolitikai szabadságot jelentett, kivéve a rómaiak iránti semlegességet. Constantinus a volt Dacia területén elképzelt határvédő politikájához lásd: Kiss II. tanulmányát jelen munkánál.  

[65]. A háború előestéjén a szarmaták uralkodó törzse az Arcaragantes (sarmatae liberi) annyira tartott a gót támadástól (és valószínűleg nem bízott abban, hogy jelentős római katonai támogatást kap), hogy egy addig soha el nem követett, végzetes lépésre szánták el magukat, ti. felfegyverezték saját alávetett törzsüket a Limigantest (sarmatae servi). Ez a lépés a háború befejeztével azonnal megbosszulta magát, Sarmatiában fegyveres felkelés tört ki, és a Limigantes előzte az Arcaragantes törzsét, melynek egy része az Észak-keletről szomszédos vandál-victofalokhoz menekült míg egy másik jelentős létszámú csoportja a Birodalomba kért és kapott bebocsátást. Egyesek szerint a belháború a Bánátban zajlott, de valószínűleg a Duna-Tisza közére, és más területekre is kiterjedt. (PRK 47., Barkóczi 1959: 249-251.o., Eusebius chron. 233-, Amm. Marc. XVII.12; Vaday 1988-89. 208.).

[66]. Anonymus 300 ezer főben adja meg a betelepítettek számát, azonban ha figyelembe vesszük a Duna-Tisza köze ill. a Bánát népességi viszonyait, könnyen rájöhetünk, hogy ez teljesen lehetetlen. Barkóczi 1959. 248-249. A Birodalomba bebocsátást nyert szarmaták zárt tömbbe való letelepítése helyben, a Duna mentén határvédelmi okokból veszélyes lett volna, ezért távolabbi provinciákban került rá sor. A Origo Thraciába, Scytiába, Macedoniába és Itáliába való betelepítésről beszél, ezek közül azonban Itálián kívül nem rendelkezünk adatokkal nagy szarmata telepekről. Míg a Notitia Dignitatum a IV. század második feléből Itáliában (15) és Galliában (6) említ szarmata telepeket egy tömbben, ráadásul egy helyen sorolja fel őket, mely mindenképpen szoros kapcsolatukra utal. Anonymus viszont nem ír arról hogy ekkor Galliába is telepítettek volna szarmatákat. Barkóczi 1959, Amm. Marc XVII.12, Galliába telepített szarmaták régészeti bizonyítékához lásd Pirling 1988. Az Origoban nem szerepel a szarmaták letelepítésénél Pannonia neve sem, ez azonban nem zárja ki azt a tényt, miként Gallia esetében már szó volt róla, hogy ide ne telepítettek volna közülük néhányat. A rómaiaknál egyaránt szokásban volt, hogy a befogadott törzseket az eredeti lakóhelyük szomszédságában, de a római határon belül, vagy anyaországuktól távolabbi területekre telepítették le. Több, bár bizonyos szempontból vitatható leletegyüttest a szarmatákkal hoztak összefüggésbe a Dunántúl területén. Fenékpusztán: Pekáry 1955. 27- A Gratianus-érmek, a maszkos, ámde csonkított hagymafejes fibula alapján a temetkezés a 4. század közepétől az 5. század első felében használatos lehetett v.ö. Barkóczi 1993. 328. A maszkos fibula párhuzama Intercisa, Fenékpuszta, Duna-Tisza közén látható; ugyanígy az oktaéderes gyöngy a gót és későszarmata anyagra jellemző Pekáry 1955. 27.; Szekszárd környéke : Lakatos 1960.; Dunaújváros táborában több leletegyüttest szarmatákhoz, illetve építkezésnyomokat szintén e néppel kapcsoltak össze: Intercisa II. 50., 68., 80., 97., 366. és Bóna 1988. 407.,  Barkóczi 1954, 51-52, 56. Újabb kutatások Szentendre rómaikori temetőjéből hoztak napvilágra olyan temetkezéseket, ahol a szarmata női viseletre jellemző tárgyak kerültek elő, pl. emailberakásos sakktáblamintával borított korongfibula, ami ugyan római gyártmánynak tekinthető, de ebben a formában párhuzamai a szarmata területre vezetnek. v.ö. Bónis 1988.28. és 32. kép 3a; 8. ábr. továbbá Topál 1997. 539.