- A hirdetés mentése sikerült
- Írta: Octavianus
- Kategória: Tóth István
- Találatok: 1647
Saját közlemény
TÓTH ISTVÁN halála
† 2006. augusztus 10.
Mély megrendüléssel értesültünk nagyra becsült kollégánk váratlan és korai haláláról.
Tóth István 1944. május 15-én született Pápán. 1947-1967 között Debrecenben élt, itt szerzett történelem szakos tanári diplomát – és ókori történelemből külön szakképesítést – a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Bölcsészdoktori vizsgát 1977-ben tett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, summa cum laude eredménnyel. Szakmai vizsgáztatói: Hahn István és Kákosy László voltak. 1997-ben a történettudományok (régészet) kandidátusa lett, 100%-os szavazati aránnyal. Opponensei: Fitz Jenő DSc és Gáspár Dorottya CSc voltak.
Egyetemi diplomája megszerzése után nem kért állást az akkor még létező elosztó bizottságtól, hanem népmûvelő muzeológusként helyezkedett el a Fitz Jenő igazgatta székesfehérvári István Király Múzeumban. Később dokumentátor lett az MTA Történettudományi intézetében, majd tudományos segédmunkatárs a Harmatta János vezette Ókortudományi Kutatócsoportban. Ezekben a kezdő éveiben szervezte és vezette a fiatal régészek-történészek körét; rendszeres találkozók és konferenciák során vitatták meg legfrissebb kutatási eredményeiket. 1978–1982 között a keszthelyi Helikon Könyvtár vezetője, innen a szombathelyi Tanárképző Főiskolára, majd – megalakulásakor – 1983-ban, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemre került adjunktusként, 1997-től pedig docensként dolgozott. Odakerülésekor megszervezte az Ókortörténeti Tanszéket, kilenc évig tanszékvezetője is volt. Megalapította és munkatársaival együtt szerkesztette a Specimina Nova tanszéki évkönyvet, ennek máig 20 kötete látott napvilágot. Alapító tagja volt a PTE-BTK Multidiszciplináris Doktori iskolájának. 1993–1996 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is tanított.
Oktatói munkája mindvégig szorosan kapcsolódott tudományos tevékenységéhez: írt egyetemi jegyzetet és tankönyvként használt egyetemi segédkönyvet. Ezt a munkáját (szerzőtársa a tanítványa, Szabó Ádám volt) a Pécsi Tudományegyetem 2000-ben az év legjobb publikációja címmel jutalmazta.
Kutatási területe egyetemista kora óta változatlan: a római császárkor társadalomtörténete, Pannonia és Dacia provinciák története, római vallástörténet, különös tekintettel a keleti misztérium kultuszokra, epigráfia. Mintegy 130 szakmai tárgyú publikációja jelent meg: magyar, német, angol, francia és olasz nyelven. Egyik nagysikerû könyve a két kiadást megélt, „A rómaiak Magyarországon”, mely 1975-ben jelent meg először a "Magyar História" sorozatban, a Gondolat Kiadónál Budapesten. Munkatársa volt „A magyar történettudomány válogatott bibliográfiája, 1945-1968.” (Bp. 1971, szerk.: Niederhauser E.-Makkai L. et al.) és „A magyar ókortudomány bibliográfiája 1951-1975.” (Bp. 1986. főszerk.: Ritoók Zs.) c. munkáknak, továbbá megírta az ókori fejezetet a „Magyarország történeti kronológiája” (Bp. 1983., főszerk.: Benda K.) c. kézikönyvbe.
Kiadás alatt áll egy több kötetes forráskiadványa: Die römischen Inschriften Ungarns aquincumi anyaga (szerk.: Fitz Jenő, szerzőtársa: Lőrincz Barnabás, Németh Margit). Ez az évekkel ezelőtt leadott munka az Akadémiai Kiadó közismert pénzügyi nehézségei miatt kiadatlanul fekszik ma is.
Tudományos konferenciákon, kongresszusokon több ízben vett részt előadással, köztük az 1975-ös II. Internat. Congr. Mithraic Studies-on (Teherán). 1969-1974 között szervezője volt a Fiatal Történészek Munkakonferenciáinak (Debrecen, Eger, Sopron, Veszprém, Székesfehérvár). 1974-ben felsőbb beavatkozás leállította ezek további szervezését.
A 2003/2004-es akadémiai évben benyújtott „Pannoniai vallástörténet” c. nagydoktori disszertációját 2005. június 28-án védte meg (92 %-os szavazati aránnyal), decemberben ítélték meg számára a tudományok doktora címet. Opponensei Fitz Jenő DSc, T. Bíró Mária CSc és Frőlich Ida DSc voltak.
A 2005/2006. tanévben habilitációra jelentkezett, Pócs Éva DSc-hez. (PTE Interdiszciplináris Doktori Iskola, Néprajz-Kulturális Antropológia Program, vez.: Kisbán Eszter DSc) Ez év március 22-én tartotta meg, 100%-os elfogadottságú habilitációs előadását: „Pannoniai elemek a magyarországi népi vallásosságban” címmel.
Több hazai tudományos társaság tagja volt. Az Ókortudományi Társaság Maróth Károly (1973.) és Révay József-díjjal (1978.) jutalmazta. 2004-ben ismét Maróth Károly díjat kapott.
Augusztus 10-én halt meg, Szent Lőrinc vértanúsága napján. Csillaghullás kísérte halálát. A néphagyomány szerint a győzelmi-babérkoszorús Szent ilyenkor sírja el könnyeit.
Publikációinak jegyzékéhez
A gyászjelentéshez
Az emlékkönyvhez
- A hirdetés mentése sikerült
- Írta: Octavianus
- Kategória: Tóth István
- Találatok: 17
Tóth István munkáinak jegyzéke
Tartalom:
I. Könyvek, önálló füzetként megjelent művek
I. Könyvek, önálló füzetként megjelent művek
1. A rómaiak Magyarországon. Bp. 1975. Gondolat, 242 l. Magyar História. 2. kiad. Bp. 1979.
2. Juppiter Dolichenus-tanulmányok. Bp. 1976. ELTE Házi soksz. 172 l. Az ELTE Ókori Történeti Tanszékeinek Kiadv. 15.
3. Istenek a Duna partján. Székesfehérvár 1991. (Comenius füzetek 3.) 75 p.
4. A római kori keleti vallások pannoniai történetének kérdései. (I. A kisázsiai és iráni eredetű kultuszok.) Kandidátusi értekezés tézisei. Pécs 1994. 9 p.
5. A római kori keleti vallások pannoniai történetének kérdései. (I. A kisázsiai és iráni eredetű kultuszok.) Kandidátusi értekezés. Pécs 1993. (Kézirat) 263 p.
6. Epigraphica Pannonica 1-2. Egyetemi segédkönyv. Szerk.: Tóth I., ford.: komm. Pozsárkó Cs.-Szabó Á. Pécs, 1998.
7. Bevezetés a római feliratok világába (Szerzőtárs: Szabó Ádám). Pécs 1999. University Press Pécs. 219. p.
8. Mithras Pannonicus. Esszék-Essays. (Specimina Nova Univ. Qqeccl. XVII.) 146 p. Bp.-Pécs 2003. Martin Opitz
9. Pannoniai vallástörténet. Akadémiai doktori értekezés tézisei. Pécs 2004. 11 p.
10. Pannoniai vallástörténet. Akadémiai doktori értekezés. Pécs 2004. (Kézirat) 208 p. Védés: 2005. június 28.
11. Pannoniai elemek a magyarországi népi vallásosságban. Pécs 2006. (Kézirat) 18 p. 28 kép. Habilitációs előadás: 2006. március 22.
12. Mithras Aquincumban. Pécs 2006. (Kézirat)
1. Megjegyzések Mithra pannoniai kultuszának történetéhez.
= Antik Tanulmányok 12 (1965) 86-90.
2. Mithram esse coronam suam. (Bemerkungen über den dogmatischen Hintergrund der Initiationsriten der Mithramysterien.)
= Acta Classica Univ. Sc. Debrecen. 2. (1996) 73-79.
3. A pannoniai Mithras-kultusz társadalmi és ethnikai háttere.
= Diákköri Füzetek (Debrecen) I/2 (1967) 95-106.
4. Zur Frage des Ursprungs und des sozialen Hintergrundes des Silvankultes in Dazien.
= Acta Classica Univ. Sc. Debrecen. 3 (1967) 77-84.
5. A daciai Silvanus-kultusz eredetének és társadalmi hátterének kérdéséhez
= Diákköri Füzetek (Debrecen) III/1. (1968) 31-49.
6. Zur Geschichte des Mithras-Kultes in Pannonien.
= Bibliotheca Classica Orientalis 13 (Berlin 1968) 308-310.
7. Á propos des rapports entre la Pannonie et la Dacie. (Balla Lajossal)
= Acta Classica Univ. Sc. Debrecen. 4 (1968) 69-78.
8. Adatok Pannonia és Dácia kapcsolataihoz (Balla Lajossal.).
= A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1967. (1968) 119-130.
9. The Cult of Juppiter Sol invictus deus genitor in Dacia.
= Acta Classica Univ. Sc. Debrecen. 6 (1970) 71-74.
10. Juppiter Sol invictus deus genitor kultusza Dáciában.
= Antik Tanulmányok 17 (1970) 278-281.
11. Az egri Vármúzeum feliratos római kőemlékei.
= Az Egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve 8-9 (1970-1971) 47-56.
12. A savariai Juppiter Dolichenus-szentély feliratos emlékeiről.
= Archaeologiai Értesítő 98 (1971) 80-83.
13. A fertőrákosi Mithraeum, I-II.
= Soproni Szemle 25 (1971) 214-226., 322-334.
14. A fertőrákosi Mithraeum újkori története. (Pusztuló műemlékeink.)
= Műemlékvédelem 15 (1971) 235-238.
15. Adatok a pannoniai keleti kultuszok történetéhez.
= Folia Archaeologica 22 (1971) 41-53.
16. Sacerdotes Iovis Dolicheni.
= Studium 2 (1971) 23-28.
17. Eine Tempelbauinschrift eines ritterlichen Decurios aus Brigetio.
= Acta Classica Univ Sc. Debrecen. 7 (1971) 91-93.
18. Római sírkő Brigetioból.
= Archaeologiai Értesítő 99 (1972) 224-227.
19. Destruction of the Sanctuaries of Iuppiter Dolichenus at the Rhine and in the Danube Region.
= Acta Archaeologica Acad. Sc. Hung. 25 (1973) 109-116.
20. Ornamenta Iovis Dolicheni.
= Acta Classica Univ. Sc. Debrecen. 9 (1973) 105-109.
21. Jegyzetek Savaria római kőemlékeiről.
= Archaeologiai Értesítő 100 (1973) 250-256.
22. Studia Savariensia, I-III.
= Acta Archaeologica Acad. Sc. Hung. 26 (1974) 155-185.
23. Egy hamisítványtól az eredetihez.
= Tiszatáj 28 (1974) 6.szám, 18-25.
24. Pierres gravées Romanies du Comitat Fejér dans le lapidaire du Musée d’Eger.
= Alba Regia 13 (1972) /1974/ 265-272.
25. Eine Doppelheit der Geschichte des Isis- und Sarapis-Kultes in Pannonien.
= Studia Aegyptiaca 1 (1974) 325-360.
26. Eine mithraische Akklamationsinschrift aus Aquincum.
= Acta Classica Univ. Sc. Debrecen. 10-11 (1974-1975) 151-154.
27. A savariai Iseum keltezésének kérdéséhez. Ad CIL III 4150.
= Vasi Szemle 29 (1975) 560-569.
28. IV. századi áldozóhely nyomai a savariai Iseum mellett.
= Archaeologiai Értesítő 102 (1975) 46-51.
29. Megjegyzések egy cikkhez. (Savaria nevéről.)
= Vasi Szemle 30 (1976) 151-159.
30. Marcus Aurelius’ Miracle of the Rain and the Egyptian Cults in the Danube Region.
= Studia Aegyptiaca 2 (1976) 101-113.
31. Studia Savariensia, IV-V.
= Acta Archaeologica Acad. Sc. Hung.28 (1976) 93-109.
32. Brigetio.
= The Princeton Encyclopaedia of Classical Sites. Princeton,V. P. 1976. 167-168.
33. Two Misinterpreted Juppiter Dolichenus Relics from Pannonia Inferior.
= Alba Regia 15 (1974) /1977/ 89-98.
34. Még egyszer Savaria nevéről. (Egy vita ideiglenes lezárása.)
= Vasi Szemle 31 (1977) 598-607.
35. Ein „Viergötterstein“ mit ägyptischen Göttern aus Savaria .
( Ad CIL III 10908 = SIRIS 662.)
= Studia Aegyptiaca 3 (1977) 131-148.
36. Die ägyptischen theophoren Personennamen in Pannonien.
= Studia Aegyptiaca 3 (1977) 149-159.
37. Die Denkmäler des Iuppiter Dolichenus-Kultes in Savaria.
= Acta Classica Univ. Sc. Debrecen. 13 (1977) 63-77.
38. Das lokale System der Mithraischen Persoinifikationen im Gebiet von Poetovio.
= Archeološki Vestnik (Ljubljana) 28 (1977) 385-392.
39. Évezredek hagyatéka.
= Dunaújvárosi Hírlap 1977. február 4.
40. A pogányság végnapjai a Duna mellett.
= Világosság 19(1978) 176-181.
41. Négyalakos szoborbázis a savariai Iseumból. (Ad CIL III 10908 = RIU 15.)
= Vasi Szemle 32 (1978) 585-595.
42. Problems of the Dolichenus Altar in Gorsium. (Comments on the History of Syrian Cults in the Age of Septimius Severus.)
= Oikumene 2 (1978) 201-216.
43. Utószó. /Amfiteátriumi játékok Pannoniában./
= In: R. Auguet: Kegyetlenség és civilizció. A római játékok. Budapest 1978. Európa, p. 269-284.
44. Four New EPRO Volumes about the Mithras-Cult.
= Acta Archeologica Acad. Sc. Hung. 30 (1978) 245-255.
45. Marcus Aurelius esőcsodája és az egyiptomi kultuszok.
= Antik Tanulmányok 23 (1976) /1978/ 45-51.
46. Római sírkövek közt sétálgatva…
= In: Iskolarádió, ’978. Forráselemzés. Szöveggyűjtemény. Budapest 1978. MRT. p.
37-42.
47. Az ismeretközlés felelőssége.
= Antik Tanulmányok 23 (1976) /1978/ 253-259.
48. A keszthelyi Helikon nevének eredete
= Zalai Hírlap 1979. dec. 2.
= Múzeumi Kurir 4 (1980) 3. 7-9.
49. Újság-matuzsálemek a Helikon Könyvtárban.
= Zalai Hírlap 1979. dec 24.
50. Az Iseumi szobrászati díszítéshez.
= Savaria 9-10. (1975-76) /1980/ 93-104.
51. Budai Ézsaiás és Festetics György.
= Múzeumi Kurir 4 (1980) 2. 28-31.
52. Magyarország Történeti Kronológiája. Főszerkesztő: Benda Kálmán. I. kötet. A kezdetektől 1526-ig. Szerk.: Solymosi László.A római kor. Bp. 1981. p.20-40. 2. kiadás: 1983., utána több újabb kiadás.
53. Lóczy Lajos és a Balaton.
= Zalai Hírlap 1981. júl. 25.
54. A keszthelyi éremgyűjtők emlékérme. (A kontorniát érmekről.)
= Filléres Híradó (A Georgikon numizmatikai melléklete.) 24 (1981) 2. 2-4.
55. Eine neuere Inschrift von L. Octavius Faustinianus aus Savaria.
= Savaria 17-18 (1983-84) 139-152.
56. Das große Kultbild des Mithraeums und die Probleme des Mithras Kultes in Intercisa. (Visy Zsolttal.)
= Specimina Nova 1985. 37-56.
57. Magna Mater és Attis kultuszának emlékei Pannoniában
= A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 29 (21984) 127-161.
58. „Az igazat mondd ne csak a valódit”.
= Magyar Nyelvőr 110 (1986) 226-227.
59. L. Octavius Faustinianus.
= Specimina Nova 1986. 41-56.
60. Die Initiation Hans Castorps.
= Specimina Nova 1986. 41-56.
61. Mihras születése. Pogány Karácsony a Fertő partján.
= Kisalföld 1986. december 24.
62. Isis a kutya hátán.
= Vas Népe, 1986. december 31.
63. Egy áldozatkész savariai polgármester, 1-2.
= Vas Népe 1986. december 19-20.
64. Ecclesia Sancti Martini in Sabaria.
= Életünk 24 (1987) 167-172.
65. Der Kult der kleinasiatischen Götter in Pannonien.
= Specimina Nova 1987. 107-129.
66. Saint Martin de Tours - Saint Martin de Savaria.
= Specimina Nova 1987. 171-218.
67. Specimina Nova és Krónika.
= Dunántúli napló, 1987. január 5.
68. Festetics György és az első magyarországi vers? A királyi bazilika legrégibb feliratos emléke.
= Fejér megyei Hírlap, 1987. április 18.
69. A jövő technikája a múlt tudományáért.
= Dunántúli Napló, 1987. június 3.
70. Megjegyzések Szent István egyházának védőszentjeihez.
= Baranyai Művelődés 1988. 44-49.
71. Addenda Pannonica Mithriaca. (Additios to the Work of M. J. Vermaseren. Corpus Inscriptionum et Monumentorum Religionis Mithriacae).
= Specimina Nova 1988. 17-73.
72. Shakespeare: Antonius és Kleopátra. Színházi műsorfüzet. Pécs, 1988.
73. Lussonium környékének római kori települési viszonyai.
= Specimina Nova - Suppl. 1. 1989. 30-35.
74. Lussonium környékének római feliratai.
= Specimina Nova – Suppl. 1. 1989. 36-44.
75. Isten a bika hátán.
= Specimina Nova – Suppl. 1. 1989. 51 - 77.
76. Lussoniumi katonacsaládok.
= Specimina Nova - Suppl. 1. 1989. 84-93.
77. A paksi Mithras-relief.
= Specimina Nova – Suppl. 1. 1989. 58-62.
78. The Remains of the Cult of Magna Mater and Attis in Pannonia. (Catalogue).
= Specimina Nova 1989. 59-121.
79. A római vallásosság emlékei Sopianaeból.
= Baranya 3 (1990) 7-17
80. The Cult of Cybele and Attis in Pannonia.
= Specimina Nova 1990. 119-157.
81. „In hoc signo…” (A kereszténység kezdetei Pannoniában.)
= Baranya 4 (1991) 9-21.
82. Hans Castorp bavattatása.
= TörténÉsz 1 (1992) 2-5.
83. Vallási és építési, adományozási feliratok.
= TörténÉsz 2 (1994) 1-2. sz. 7-13.
84. A Dacian „Apostle” of the cult of Mithras?
= Specimina Nova 8 (1994) 153-160.
85. Egy római családi sirkő elemzése.
= TörténÉsz 2 (1994) 3-4. sz. 17-23.
86. Feliratos római kőemlékek Pápán.
= Acta Musei Papensis - Pápai Múzeumi Értesítő 5 (1995) 157-168.
87. Supplementa Epigraphica Pannonica. I. Teil - 1. Abschnitt.
= Specimina Nova 9 (1994) /1995/ 3-38.
88. Egy pannóniai matrónáról. Apuleia Paula a Janus Pannonius Múzeumban.
= Baranya – Történelmi közlemények 7-8 (1994-1995), 119-129.
89. Egy pannoniai Diana-feliratról. (Ad CIL III 3455.)
= TörténÉsz 3 (1995) 1-2. sz. 1-12.
90. Jüdische Gemeinde in dem römischen Pannonien.
= Specimina Nova 10 (1995) 179-186.
91. Zsidó hitközösségek a római Pannoniában.
= Múlt és Jövő 1995. 4.sz. 105-109.
92. Savaria Magna Mater szentélye.
= Lapok Szombathely Történetéből 32. sz. (1995) Panniculus Ser. C. No. 44.
93. A Dacian „Apostle” of the Cult of Mithras?
= Din Istoria Europei Romane. (From the History of the Roman Europe.) Oradea 1995. (Universitatea din Oradea. Seria: Istorie IV. – Muzeul Tarii Crisurilor) p. 175-179.
94. Ovidius és Savaria – egy legenda.
= Barta Gábor Emlékkönyv. Szerk.: Lengvári István. Pécs 1996. 1-18.
95. A Savariai Iseum kutatásának eredményei és feladatai.
= Savaria 23/3 (1996-1997) 329-352.
96. Ein gemeinsamer Altar des Iuppiter Dolichenus und Mercurius aus Mursa.
= Specimina Nova 12 (1996) /1998/ 319-322.
97. Laudatio. (Ferenczi István díszdoktorrá avatása.)
= Specimina Nova 12 (1996) /1998/ 15-16.
98. Risultati e compiti delle ricerca dell’Iseum di Savaria.
= Revue Roumaine d’ Egyptologia (Bucuresti) 2-3 (1998-1999) 113-138.
99. Hic numina adsunt…
= „ Együtt a Kárpát-medencében.” A népvándorláskor fiatal kutatóinak összejövetele
Pécs 1996. Szerk.: Kiss M.-Lengvári I. Pécs 1998. 9-13.
100. The Composition of the Mithras Relief from Intercisa.
= Pannonia and Beyond. Studies in Honour of László Barkóczi. Antaeus 24 (1999) 535-537.
101. Savaria legendái I. – Ovidius sírja.
= Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények. 1991/1. 47-60.
102. Egy európai utas emlékezetére. In memoriam Nagy Tibor.
= Specimina Nova 15 (1999) 9 169-177.
103. Légio helyett valami mást?
= Vas Népe 1999. augusztus 17.
104. Javaslat a savariai „arany mérfőldkő” felállítására.
= Vas Népe 1999. november 12.
105. Orientalische Kulte. In: Von Augustus bis Attila. Leben am Ungarischen Donaulimes. (Szerk.: Visy Zs.) Aalen-Stuttgart 2000. 103-109.
106. Septimus Severus trónra emelése és Savaria. (Savaria legendái II.)
= A Kárpát-medence vonzásában. Tanulmányok Polányi Imre emlékére. Pécs 2001.
Univ. Press Pécs (Szerk.: Fischer F. - Vonyó J.) 535-542.
107. Apuleius Savaiensis
= Savaria 25/3. (2000.2001) 191-201.
108. Apuleius Pannonicus
= Aegyptus et Pannonia 1. Acta Symposii anno 2000. Ed.: H. Győry – Zs. Mráv. Bp. 2002. 201. (Abstract)
109. 108. Egy ravasz ötlet. (Szent Márton pannonhalmi születéshely – legendájának kialakulásáról.)
= Lapok Szombathely történetéből. 110. szám (Szombathely 2002.) 4 l.
= Pannonicilus Ser. C. No. 161
110. 109. Néhány Szőnyi hamisítványról.
= Specimina Nova 16 (2000) [2002] 153-163.
111. Kleopátra orra
= Ókor… Folyóirat az antik kultúrákról 1 (2002) 1. sz. 37-41.
112. Mithras, a misztériumok istene?
= Ókor 2 (2003) 1. sz.
113. A pannoniai városok valási élete. In: Magyar régészet az ezredfordulón. Szerk: Visy Zs.-Nagy M. Bp. 2003. 223-224.
114. Sol invictus Illyricus, I. Problematik des sog. Donauländischen Reitergottes. In: Pannonica. Provincialia et Archaeologica. (Libelli Arch. No. 1.) Bp. 2003. 467-480. Hrsg.: Á. Szabó-E. Tóth.
115. Das Fest Pannoniens: III. Idus Iunias. In: Bölcske. Römische Inschriften und Funde. In Memorian Sándor Soproni. (Libelli Archaeologici, II.-Régészeti Füzetek, új sor. II. szám.) Bp. 2003. Ung. Nat. Mus. P. 377-384.
116. Emlékezünk: Kádár Zoltán (1915-2003.)
= Műemlékvédelem 47 (2003) 3. sz. Hátsó borító, belső oldal.
117. Egy dél-pannoniai csillagvallás emlékei. In: Népek együttélése Dél-Pannoniában. Tanulmányok Szita László 70. születésnapjára. Szerk.: Lengvári I. – Vonyó J. Pécs 2003. 585-598.
118. Mithras kultusz és a Karácsony Poetovioban. – Cult of Mithras and the Christmas in Poetovio.
= Specimina Nova 18 (2004) 237-244.
119. Poetovioi Victorinus és a Karácsony dátumának meghatározása
= Katekhón 2 (2005) 1. sz. 69-74.
120. Az Olvasóhoz. In: Mithras és misztériumai, I-II. (Szerk.: László L.) Bp. 2005. Kairosz. 5-10 p.
1. Zehn Jahre archäologische Forschung (1958-1968). Mitteilungen des Arch. Inst. UAW. Bp.1971.
= Acta Archaeologica Acad. Sc. Hung. 25 (1973) 412-414.
2. D. Gáspár, Spätrömische Kästchenbeschläge in Pannonien. Szeged, 1971. (Acta Ant. et Arch. Tom. XV, 1.)
= Antik Tanulmányok 20 (1973) 242-244.
3. Fiatal régészek és történészek munkakonferenciája Sopronban. (Gergely Andrással.)
= Soproni Szemle 28 (1974)
4. C. H. Halsberghe, The Cult of Sol Invictus. Leiden 1972. (EPRO 23.)
= Acta Archeologica Acad. Sc. Hung. 26 81974) 447-450.
5. Fiatal régészek és történészek munkakonferenciája Székesfehérvárott. (Redő Ferenccel)
= Antik Tanulmányok 22 (1975) 308-310.
6. Á. Dobó, Inscriptiones extra fines Pannoniae-Daciaeque repertae ad res earundem provinciarum pertinentes. Budapest 1975.
= Antik Tanulmányok 24 (1977) 74.
7. E. Schwertheim, Die Denkmäler orientalischer Gottheiten im römischen Deutschland. Leiden 1974.
= Acta Archaeologica Acad. Ac. Hung. 29 (1977) 317-319.
8. Mitteilungen des Arch. Inst. UAW. 5. (1974-1975) Bp. 1976.
= Acta Archaeologica Acad. Sc. Hung. 30. (1978). 266-267
9. A történelem segédtudományai. (Szerk.: Kállay István) Budapest 1986. ELTE
= Levéltári Szemle 37 (1987) 3. sz. 68-71.
10. Specimina Nova és Krónika
= Dunántúli Napló 1987. január 5.
11. A magyar ókortudomány bibliográfiája, 1951-1975. (Szerk.: Ritoók Zsigmond.) Bp. 1986. Akadémiai Kiadó.
= Dunántúli Napló 1987. április 22.
12. Egyetemi ásatás a Bottyán-Sáncon.
= Tolna megyei Népújság 1987. június 3.
1. Lenau-napok Keszthelyen. Georgikon XXI.7.(1978)7-8.
2. Mit tanultak százötven éve a keszthelyi gazdászok? Georgikon XXII.1(1979)11.
3. A keszthelyi Helikon nevének eredete. Múzeumi Kurír 33. 1980. 7-8.
4. Festett üvegablak a Festetics-Kastélyban. Élet és Tudomány XXXVI.28. (1981. VII.
10.)895-896.
5. Helikon Kastélymúzeum állandó kiállítása. 6 p. Keszthely 1981.
6. A Helikon Könyvtár kincseiből. Festetics György és az első magyarországi vers.
Zalai Hírlap XLIII. 62. 1987. március 14.
1. Diákköri Füzetek. (Debrecen) I-III. évf. 1966-1968
2. Studium. Acta Iuvenum Univ. Sc. Debrecen. I-II. évf. 1969-1970.
3. Specimina Nova Univ. Qqeccl. 1-20. kötet, - folyamatosan
4. Acta Diurna Saveriensia. 1-2 (2002) – Szombathely
Dr. Tóth István
egyetemi docens
BTK Ókortörténeti Tanszék
V. Önéletrajz
1944-ben születtem Pápán. Az egyetemet 1967-ben, Debrecenben végeztem el, történelem szakos középiskolai tanári diplomával.
1977-ben doktoráltam Budapesten, az ELTE-n. 1997 óta vagyok a történettudományok /régészet/ kandidátusa.
Voltam muzeológus Székesfehérváron, könyvtáros és bibliográfus az MTA Történettudományi Intézetében. 1983 óta tanítok a Pécsi Tudományegyetemen, ahol jelenleg docensként dolgozom.
Kutatási területem a Római Birodalom története és vallástörténete. E területekből diplomadolgozatok és TDK pályamunkák vezetését vállalom.
Fontosabb munkáim:
1. A rómaiak Magyarországon. Bp. 1975., 1979. Gondolat 242 l.
2. Juppiter Dolichenus-tanulmányok. Bp. 1976. ELTE 172 p.
3. Istenek a Duna partján. Székesfehérvár 1991. Comenius 75 p.
4. Bevezetés a római feliratok világába. (Szerzőtárs: Szabó Ádám) Pécs 1999. Univ. Press
219 p.
5. Studia Savariensia I-V. Acta Archaeologica Hung. 26 (1974) 155-185. és 28 (1976)
93-109.
6. Der Kult der kleinasiatischen Götter in Pannonien.
= Specimina Nova 1987. 107-129.
7. The Cult of Cybele and Attis is Pannonia.
= Specimina Nova 1990. 119-157.
8. The Remains of the Cult of Magna Mater and Attis in Pannonia. (Catalogue).
= Specimina Nova 1989. 59-121.
9. Addenda Pannonica Mithriaca. (Additions to the Work of M.J. Vermaseren, Corpus
Inscriptionum et Monumentorum Religionis Mithriacae).
= Specimina Nova 1988. 17-73.
10. Az egyiptomi vallásosság emlékei Pannoniában.
= Specimina Nova 17 (2002) s.a.