ANONYMI VALESIANI
PARS PRIOR
ORIGO CONSTANTINI IMPERATORIS



V [13] Licinius itaque ex Nova Dacia vilioris originis a Galerio factus imperator, velut adversum Maxentium pugnaturus. Sed oppresso Maxentio cum recepisset Italiam Constantinus, hoc Licinium foedere sibi fecit adiungi, ut Licinius Constantiam, sororem Constantini, apud Mediolanum duxisset uxorem. Nuptiis celebratis Gallias repetit Constantinus, Licinio ad Illyricum reverso. [14] Post aliquantum deinde temporis Constantium Constantinus ad Licinium misit, persuadens ut Bassianus Caesar fieret, qui habebat alteram Constantini sororem Anastasiam, ut exemplo Diocletiani et Maximiani inter Constantinum et Licinium Bassianus Italiam medius obtineret. [15] Et Licinio talia frustrante, per Senicionem Bassiani fratrem, qui Licinio fidus erat, in Constantinum Bassianus armatur. Qui tamen in conatu deprehensus, Constantino iubente convictus et stratus est. Cum Senicio auctor insidiarum posceretur ad poenam, negante Licinio fracta concordia est; additis etiam causis quod apud Emonam Constantini imagines statuasque deiecerat. Bellum deinde apertum convenit ambobus






.
Tovább!

ANONYMUS VALESIANUS
I. RÉSZ
CONSTANTINUS CSÁSZÁR EREDETE


V (13) Licinius tehát Nova Dacia-ból, egy egyszerű családból származott. Galerius emelte császárrá, mint olyan valakit, aki Maxentius ellen fog harcolni. De Maxentius legyőzése után, amikor Constantinus szerezte vissza Italiát, ezt a Liciniust a saját szövetségesévé tette azzal a szerződéssel, hogy Licinius vegye feleségül Mediolanumnál (Milano) Constantiát, Constantinus
nővérét.[30]
A menyegző megülése után Constantinus visszasietett a galliai provinciákba, Licinius pedig Illyricumba tért vissza. (14) Egy kis idő múlva Constantinus Liciniushoz küldte Constantiust, azzal a javaslattal, hogy Bassianus, akinek Constantinus másik leánytesvére Anastasia volt a felesége, legyen caesar; hogy Diocletianus és Maximianus példájára Constantinus és Licinius között középen Bassianus tartsa kezében Italiát.[31] (15) Amikor Licinius ezt elvetette, Senicio, aki Bassianus testvére és Licinius hőséges embere volt, Bassianust Constantinus elleni harcra ingerelte. őt (Bassianust) már a próbálkozásnál rajta kapták, tettét rábizonyították és Constantinus parancsára kivégezték. Amikor Senicionak, a fondorlat szerzőjének a büntetését követelték, és Licinius ezt megtagadta, az egyetértés megbomlott; ehhez a tényhez azok az okok is járultak, hogy  (Licinius) Emonánál (Ljubljana) ledöntötte Constantinus képmásait és szobrait.[32] Az ebből kirobbanó háború mindkettejüknek kapóra jött.[33] 



IV. VÉGJEGYZETEK
Kiss Magdolna


[30]. 313 februárban találkozott Mediolanumban a két fél, Constantinus maradt az Augustus senior (a tekintélyesebb uralkodó), a találkozó a kereszténység történetében nagy jelentőségő volt, ekkor adták ki a türelmi rendeletüket, a híres mediolanumi edictumot (lásd részletesen Lact. 50-52.). Lásd továbbá a 2. számú mellékletet. 

[31]. A szerző nem ír a háttérbe szorított Daia összeütközéséről Liciniusszal és 313-ban, Tarsosban bekövetkezett haláláról, valamint rokonainak kiirtásáról, illetve a tetrarchia még életben lévő családtagjainak haláláról(Lact.46-51.). Nem lehet tudni, hogy a csak Anonymusnál szereplő Bassianus melyik uralkodó pártján állt, bizonyára mindkét féllel jó kapcsolatban állt és jelentéktelen személyiség lehetett. Ezzel a tervvel Constantinus Italiát, amely a carnuntumi egyezmény szerint Licinusnak járt, tulajdonképpen ki akarta venni társa kezéből. v. ö. König 1987. 113-116.; Demandt 1989. 64.

[32]. A szoborledöntés abban az időben a szokásos provokációt jelentette. A helyzetet súlyosbította, hogy Emona a formálisan Bassianusnak juttatandó Italiához tartozott, azaz lényegében Constantinus tartott rá igényt. Licinius ezzel a lépéssel nyíltan szembefordult Constantinus javaslatával és Italiát saját igazgatási területének tekintette. V. ö. PRK 46.; König 1987. 118.

[33]. Anonymus objektivitása mutatkozik meg ebben a megfogalmazásban, ellentétben Eutropiusszal (Eutr. 10,5), aki Constantinust, illetve a keresztény szerzőktől eltérően (lásd: König 1987. 119.), akik Liciniust teszik egyedül felelőssé a kirobbant harc miatt. Anonymushoz hasonlóan foglal állást a kérdésben Aurelius Victor is (Aur. Vict. 41.2-3.).