Pécsi hét XVI. évfolyam 21. szám 2006. jún. 2.
V. Sónyi G. András: Gazdanaplómból
A GeniaNet Oktatási és Tanácsadó Bt.
kiadásában most látott napvilágot a Gazdanaplómból című könyv, amely
az agrármérnök szerző szubjektív, több síkon zajló életregénye,
ugyanakkor több is annál.
A kiadó az előszavában erről így summáz: „A szerző első dokumentum
regénye kényszer szülte alkotás. Egy világlátás átadásának
kényszere, a társadalom javára szolgálni kényszere, végül, de nem
utolsó sorban az írás kényszere szülte. Egy rendhagyó Gazdanapló nyílik
ki az olvasó előtt. A napló szerűen megírt regény a jelenből, a gazda
mindennapos teendőiből, az etetővályú mellől indul és a tehenek körüli
munkákhoz tér vissza.
Közben az emlékezet bejárja a legtávolibb múlt és jelen ösvényeit.
Képek, dokumentumok kerülnek elő. Hogyan éli meg a Piarista-diák a
második világháborút követő újjáépítés, a kommunista hatalomváltás
időszakát. A kamasz fiú szemével láthatjuk az 1956-os forradalom
eseményeit, élményeinek hitelességét alátámasztja az édesanya naplója
ugyanezekről a napokról...“
Ajánljuk mindazoknak, akik egy szemtanú vallomásán keresztül akarják látni közelmúltunk évtizedeit... Ennek alátámasztására a következõ számainkban egy megdöbbentő, eddig még nem publikált eseményt kívánunk közölni az 1956-os forradalom utáni embertelen megtorlásokról!
Dr. Vargha Dezső
Pécsi hét XVI. évfolyam 22. szám 2006. jún. 9., 2. old.
Halálgyár Balatonkenesén (1956)
Részlet V. Sónyi G. András: "Gazdanaplómból" című
könyvéből
"...Hadd vágjak bele olyanba, amit tulajdonképpen még soha
senkinek nem mondtam el. Ötven éves történet, 1956 november végén, vagy
december elején a pontos dátumot nem tudom már, nem jegyzeteltem, abban az
időben nem írtam naplót sem, és nincs semmi amihez kössem. Csak azt tudom,
hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után történt.
Leutaztam Balatonkenese Üdülőtelepre, anyám telkére, anyám nyaralójába,
ahol kertészkedtem...
Igen ám de egyszer csak eltörött az ásó nyele...
Fogtam az ásómat, és elindultam gyalog Balatonkenesére. Vagy négy
kilométer lehet az út...
De valami, valami szöget ütött a fejembe útközben. Ahogy áthaladtam az
üdülõtelepi vasútállomástól nem messze levõ vasúti átjárón. Nem
sokkal a mögött balra lekanyarodik az út a Honvéd Üdülő felé.
A Honvéd Üdülő régen Fővárosi Üdülő volt, de a honvédség
kisajátította, és szigorúan tartotta is magát ehhez. Mi már úgy
neveztük, hogy Honvéd Üdülő.
Ebben az útelágazásban az úttestre méteres betűkkel a következõ felirat
volt felfestve:
‘Itt működik a halálbrigád.’
És egy nyíl a Honvéd üdülő felé.
Mi lehet ez?
14 éves fejjel az ember mindenfélére gondol: butaságra, hülyeségre,
bolondozásra, de azért a szabadságharc leverésével kapcsolatos
megtorlásokra is kellett gondolnom...
Pista bácsi, ahogy mi annak idején neveztük kocsis volt a Honvéd
üdülőben...Lehalkította hangját, és azt mondta, hogy a forradalom
leverése óta nap mint nap jönnek ide gépkocsik. Rabszállítóautók, vagy
zárt utasterû katonai járművek, és ezekkel rabokat hoznak. A Honvéd
Üdülő egy része el van kerítve, és ez a kerítés katonák által
őrzött terület, ahová külső, polgári dolgozóknak bemenni tilos. De
annyit tudnak, hogy ezek a gépkocsik megérkeznek, hozzák a rabokat, akik
innét soha többet élve nem távoznak. A géppuskasorozatokat nap mint nap,
vagyis éjszakánként lehet hallani.
Egy pillanatra elektromos áramok cikáztak át a homlokomon. Tehát igaz a
kiírás; itt egy kivégzőosztag működik, forradalmárokat,
szabadságharcosokat, becsületes embereket végeznek ki.
Percekig nem tértem magamhoz, közben Tovaris elment.
Mit csináljak?
Ezt nem lehet úgy elkönyvelnem, hogy meg ne győződjek, arról, hogy...?
És példaképem Tom Sawyer jutott eszembe. Ők is meglesték barátjával,
Huckleberry Finnel a hullarablókat...
Nincs más hátra – nagyszerű famászó voltam –, csak az lehet, hogy ott
azon a környéken elrejtőzöm, felmászok egy fára. Ahová nem lát senki
sem a sötétségben. Meglesem erről a fáról, hogy mi történik ott
tulajdonképpen...
Lementem az üdülőtelepi vasútállomás peronjára. Amikor láttam, hogy
sehol senki, se előttem, se mögöttem, akkor ott a peront szegélyező padok
és fenyőfák árnyékában a K-kert kerítéséhez mentem, és átlendültem
a kerítésen. Nem volt magas a kerítés, nem volt nehéz az átkelés
rajta..."
